Lélegzettelenül

Megoldás

Mottó: Egyedül nem megy? – akkor szenvedjünk csoportosan!
Lassan már két hónapja élvezem az ülőmunka áldásos hatásait. Állandó fáradtság, fájós nyak, a hát, egészen le a derekamig. Emiatt meg a kialvatlanság… Korábban is gondoltam rá, hogy sportolni kéne, de a helyzet kezdett egyre kritikusabb lenni, és éreztem, cselekednem kell, mert idővel egyre nehezebb lesz.
És milyen a sors? – Amikor igazán szeretnék valamit, akkor elém teszi a lehetőséget. Vagy a kész megoldást.
Már viszonylag régóta tervezgettem, hogy elmegyek aerobikra, -mert jó, mert szeretem, és mert szükségem van a mozgásra – megláttam az üzenőfalamon a hirdetést.
Na, a helyzet az, hogy aerobiknál számomra fontos, hogy minden klappoljon, a lépésalap, az ütemezés, az óra felépítése, és… eleve, hogy az egész színvonalas, profi, élvezhető óra legyen. Hiába tanultam erről több szemeszteren keresztül, azzal is tisztában vagyok, hogy én nem tudnám megcsinálni. Rengeteg idő, gyakorlat, tapasztalat, edzettség… sokminden kell ahhoz, hogy valaki jó aerobikoktató legyen. És a profi oktatók nem adják olcsóért magukat.
Orsi (ez itt a reklám helye) viszont nagyon jó (és teljesen megfizethető és frekventált helyen van).
Jó stílusú, jó hangulatú – mégis erős óra, jó zenék jókedv öröm és bódottá!
Látom azt is, hogy az edzettségem a béka feneke alatt van, meg hogy rettentő alulkoordinált lettem az elmúlt időszakban, de most / ide szívesen járok. És hétről-hétre egyre jobban érzem magam.
Csajok! Gyertek csütörötökönként aerobikra!
(De tényleg! Ha érdekel, részletek levélben.)

Thank You!

Köszönöm.

Meglepődtem.

És kicsit olyan volt mint régen, és ezen is meglepődtem,

mert az idő nem szokott visszafelé menni.

:)

Csónak

Vasárnapra már mindannyian jól kikészültünk a kisszobától a terheléstől, az együttlakástól a nyúzástól a kupitól a fürdőszobátlanságtól meg úgy mindentől. De tartotta bennünk a lelket az a tudat, hogy megyünk csónakázni. Reggel még jól összebalhéztam a takarítókkal a munkatársaim miatt, meg a munkatársammal a takarítók miatt és jól felkészültem, hogy kiborulós -veszekedős nap lesz a vasárnap és majd magamban kell keresnem, hogy azért mégiscsak jó nekem itt és hogy legalább szabadnapunk van és ennek azért örülhetek… Aztán még Atit is leszúrtam mert elaludt és elkésett… de aztán sikerült elindulnunk. Kaptunk egy kis elméleti oktatást, hogy hogy kell vezetni a bárkát, kaptunk programajánlatot, hogy hova menjünk, meg hogy meddig mehetünk el (a csónak csak bizonyos partszakaszig közlekedhet). Aztán elindultunk hármasban. Bámultuk a legkékebb tengert amit valaha láttunk, és a tetején a leghófehérebb habokat, amit a pici motorunk kavart. (Vajon miért is kék-fehér a Görög zászló?) És rögtön a nap elején kb 10 perc hajókázás után megláttuk ezt:

Talán cápa?

Aztán ezt:

egy ideig követtük őket a távolból, kutattuk a nagy kék vizet, hogy hol bukkannak föl megint… .

Bizony Delfinek voltak! (hihi most eszembe jutott a mese hogy: TROLLOK VOLTAK!)

Aztán egy ideje már nem láttuk a csapatot sehol felbukkanni, és mentünk is volna tovább amikor egy nagy csobbanást hallunk… és a csónak orránál felugrott az egyikük! A delfinkék ott úszkáltak a a száguldó motorcsónak orra előtt és ugráltak fel, kergetőztek, lubickoltak, produkálták magukat és hallgatták az őszinte gyermeki – örömteli visongásunkat. Persze mi is belementünk a játékba, mentünk utánuk amikor ők kanyarodtak el és ők jöttek utánunk amikor nem láttuk, hogy hol vannak. Jó félórát elkergetőztünk így együtt, aztán elbúcsúztunk és mentünk tovább az utunkra. A boldogság és az élmény viszont egész nap velünk maradt. Köszönöm Nektek, vizi testvéreink! Mindhárman örültünk a találkozásnak!

A nap további részében meglátogattunk egy homokos partszakaszt, Ati aludt Dóri telefonált én pedig lubickoltam és a víz mélyéről gyűjtöttem kagylókat Aztán felmentünk Korfu város csücskéhez a kifutópálya elé, és reménykedtünk, hogy leszünk olyan szerencsések, hogy elkapunk egy leszálló repcsit… kb másfél óránként érkezik egy röpzaj és mi nem akartunk annyit ott ülni… de megérkeztünk és rögtön megláttunk egy érkező gépmadarat 30 perc lefolyása alatt leszállt egy kis magángép, egy Airbusz-féleség egy Boing-méret meg egy mezőgazdasági. Mázlista banda vagyunk, mi?

Kb délután öt környékére bejártuk az ajánlott helyeket és gondolkodtunk hogy mit csináljunk még… fürödtünk már bent a tenger közepén is, meg vezettük is a tengeri paripánkat mindhárman, aztán úgy döntöttünk, hogy még meglátogatjuk a halászfalut ahol még nem voltunk… A delfines mókához képest nem volt egy nagy durr, de legalább ettünk egy kis desszertet meg üldögéltünk valami stabil talajon…

Fél hétkor vittük vissza a hajót, de mielőtt visszaadtuk, még megtúráztattuk egy kicsit, Ati Kapitány meghajtotta a hullámok tetején, meg kanyarogtunk összevissza és megállapítottuk, hogy önmagában is jobb mint a jetski, ár/érték arányban pedig összehasonlíthatatlan a különbség. Persze sokat lendített a dolgon, hogy nagyon jó volt a banda is. Mindhárman ugyanúgy lelkendeztünk és hülyéskedtünk… valami szokatlan hármas egyetértés volt egész nap köztünk és a kicsi csónak nem az összezártságot hanem a szabadságérzést váltotta ki belőlünk.

Kiszállás után éreztük még órákon keresztül a hullámokat meg a hajómotort az egyensúlyozórendszerünkben, és úgy döntöttünk, hogy ezt még ki kell mozognunk magunkból, ezért még ráhúztunk egy pöttyet és megünnepeltük Dóri szülinapjának előestéjét. Félnégykor keveredtünk vissza a hotelba, és érdekes módon hétfőn rendesen fel tudtam kelni és csinálni a dolgom.

Gyönyörű nap volt és hálás vagyok hogy ilyen kijutott nekem.

Háromra lehet irigykedni: 1, 2, 3… :D

A családom

Szeretem minden egyes tagját!
Hiányoztok nagyon – az összes közös programjainkkal együtt. A közös főzések a közös evések és ivások. A csavargások szana és szerte az országban vagy csak a közvetlen környezetünkben.
Sőt a ritka vitáink is, mert a viták jelzik, hogy szerettek és minden erőtöket latba vetitek, hogy engem a jó útra tereljetek. :)
Hülye kérdés: Ha hazamegyek eszünk majd egy jót együtt? ;)

Nincsenek szavak

We are grateful for the time we have been given.
Hálásak vagyunk az időért, ami megadatott nekünk.

Tudom, hogy hol a törülközőm

Azt hiszem – bár nem tudom pontosan, hogy május 25, vagy 26-án van a törölközők napja. Mivel a hőmérséklet tartósan 25 fok fölé emelkdett, ezért már minden nap van vizigimnasztika. És bármikor előfordulhat, hogy nekem kell tartanom. vagy akár ha a gyerekekkel kimegyünk a medencéhez, akkor is kellhet. Vagy ha táncolunk, akkor is jól jön pl az arcom megtörléséhez. amikor meg még nem volt ilyen napsütéses az idő, akkor jó volt, hogy rá tudtam ülni, a hideg széklap helyett. Szóval a törölközőm már jópár hete folyamatosan nálam van, és ha nem is mindig rendeltetésszerűen, de gyakran használom. A törölközők napja mégis más. Ilyenkor Douglas Adams – sci-fi komédia író halálának évfordulóján veszik magukhoz törölközőiket a munkásságának tisztelői. Douglas Adams írta többek között a Galaxis Utikalauz Stopposoknak című könyvet, és folytatásait. Ha nem is mindig kell komolyan venni amiket leírt, azért sok olyasmit lehet tanulni a könyvekből, ami segít elviselni a hétköznapok nyűgeit. Például – amint írtam – jó, hogy mindig tudom, hogy hol a törülközőm. Vagy az MVP- pajzs, amit én is gyakran használnék, sőt amikor rajtam múlik, igyekszem is bekapcsolni. Amikor viszont minden bajom összejön, akkor csak arra gondolok, hogy tudom a választ mindenre: 42.

Hiperkarma

Ilyen többet nem lesz. :(

Koncertfelvételt szerettem volna belinkelni, de sajna ennél a rétegzenénél nem találtam olyant, ami jó minőségű. Van viszont az együttes szétbomlásáról egy erősen megvágott interjú, a második részben pedig egy kis örömzene (vagy az összhangzását és mondanivalóját figyelembevéve inkább bánatzene). klikk

Gondolkodtam azon is, hogy elmesélem egy-két Hiperkarma koncertélményemet, de ezek az érzések így szavakkal a fejemben elmesélhetetlennek bizonyulnak. Meg most közhelyízűnek érezném az olyat hogy “feltölt” “pozitív energiákkal”… Illetve a közérzetem is perpillanat inkább hallgatós-átlényegülős, mint elmondós-megmagyarázós. Hangulatzene és jó; és legalább az album megmarad az örökkévalóságnak.

Bérczesi Robinak pedig boldogsághullámokat és lelkiegyensúlyt kívánok.

Gyuri Bácsi

Nagyon nehéz szavakat találni olyankor, amikor olyasvalakiről írnék, aki nem rokonom, és igazán közeli barátnak se mondhatnám. Gyuri Bácsit Andor révén ismertem meg és egy ideig Andorral nála lakhattunk. (A házon osztozott velünk még négy cica és egy kutya is, akik Gyuri Bácsi fennhatósága alá tartoztak.) Gyuri Bácsi idejét az állatok körüli mindennapi teendők, de főleg a kutatása foglalta le. Kora ellenére szorgalommal, kitartással végezte munkáját. Csodálattal néztem, ahogy minden nap, örömmel olvasta az újdonságokat. Tájékozottsága miatt bármikor bármiről lehetett vele beszélgetni; érdeklődő volt, és nem csak udvariasságból. Nem keserítette meg az élet, pedig komoly nehézségekkel is szembe kellett néznie.

Örülök, hogy megismerhettem, mert élete, munkássága példaértékű volt.

Gyuri Bácsi nemrég, 89 évesen eltávozott. Tisztelettel búcsúzok tőle!