Archive for the ‘Kockaság’ Category

h1

Kockamese

február 4, 2009

Múlt hét pénteken egy levél fogadott a mailboxomban: Értesítjük, hogy szervízünk megjavította a Sn:xyz… … tamtaram márkájú készüléket, melyet átvehet ekkor és ekkor. Wihíííí, elkészült a laptopom! Gyors pillantás az órámra. Ohh – remek, rengeteg időm van. Gyorsan kicsíptem magam, nagy levegőt vettem és elindultam. Odaértem, a szükséges papírmunka után megpillantottam a kicsikémet. Visszafogtam feltörő örömkönnyeimet, de ahogy letették elém a pultra, észrevétlenül megcirógattam a gerincét. Helyben körbe is nézegettem, mert ugye fő a paranoia, de a jelek szerint nem bántalmazták amíg távol volt tőlem. A garis szervíz munkatársai akkor kezdték elnyerni a bizalmamat amikor konstatáltam, hogy a meghajtó cseréjén túl még kiporolták belül, és adtak neki egy BIOS frissítést is. Amikor hazatértem, letettem az asztalra a szokásos helyére, eltáncoltam neki a tiszteletadó törzsi rituálémat, leborultam előtte háromszor, mert ettől majd jól fog működni. Eztán lótuszülésbe helyezkedtem előtte és csöndes meditációba fogtam, hogy tökéletesen ráhangalódjak. És közben valami ilyesmi járt a fejemben: “My precioussss”

Aztán elbúcsúztam a kölcsönbe nálam levő, szintén csodálatos tabletPC-től, és éreztem, hogy lassan helyre fog rázódni a világrend.

A történet vicces része, avagy a megszokás hatalma: Amikor visszaültem a saját gépemhez… Előttem a monitorom, kezemben a toll ami a kicsi wacomhoz tartozik. A tollat egy határozott mozdulattal hozzányomtam a monitoromhoz, majd nagyon bután néztem. Aztán nevettem egy jót. (A tablet PC-n egyben van a tablet és a monitor. Az én gépemen pedig -értelemszerűen- nem.)

h1

Garancia

január 27, 2009

Mivel vészesen közeledik a kisgépem garanciájának végső határideje, és mivel viszonylag régóta nem működik a cd-rom benne, ezért megszületett az elhatározás. Garanciális javitásra kell vinnem. És meg fogják gyógyítani :)

ohh, az élet örömei :P

h1

Biometrikus azonosító

december 9, 2008

Most, hogy kezembe került, szembesültem a ténnyel hogy útlevelem, ez a remek képződmény, egy chipet tartalmaz, amiben biometrikus adataimat tárolják. Nosza, kaptam magam és legugliztam a témát, vajh mit találok. Első körben nem sokmindent. Második körben megleltem, hogy német felebarátaink ujjlenyomat részletekkel adják ki az útleveleiket.
Aztán megleltem azt is, ami engem kissé jobban érdekelt: ami minket érint.

Ok, tudom, hogy veszettmód másnapos (államvizsga után szabad!) voltam azon a bizonyos napon, amikor csináltattam az útlevelem, de kristálytisztán emlékszem, illetve nem emlékszem, hogy közölték volna velem, hogy mivel jár manapság egy útlevél. Tegye fel a kezét, akit még feszélyez a gondolat, hogy csak úgy zsupsz, lelopják a biometriáját és azonosítót gyártanak belőle…

Engem igen.

Még akkor is, ha állítólag az én védelmemben készült…

h1

A blogmotorom és én

december 6, 2008

Rendkívül izgi bejegyzés és egy fontos vallomás következik.

coffecompanyKezdem a vallomással. Mint ahogy nemrég külső forrásból származóan megállapítódott: vannak (apró) dolgok, amikhez ragaszkodom, és nehezen szánom rá magam a változtatásra illetve nem viselem jól a változást. Ilyen pl a “kedvenc” kávézóm Utrechtben. Ebbe tértem be először, mert kávéra szomjaztam és mert wifit sugároztak a fekete mellé. Máshol azóta sem voltam, de nem is vágyom rá. Nem esnék jól a “más”. Az apró kényelmetlenség, amíg megszokom az újat – de miért is tenném, ha nem szükséges?

Read the rest of this entry ?

h1

Webeskedés

november 21, 2008

- Mi történik, ha az ember lányának a kelleténél több ideje van?
- A kelleténél több időt fog hülyeségekkel tölteni.
Például a wiwes adatlapomon készítettem albumokat, és bejelöltem a képeimen a szereplőket. Egész jópofa lett ez az új képkezelés, bár vannak még hiányosságai… a jpeg-artifaktos tömörítéstől és az igénytelen kicsinyítéstől mindig égnek áll a hajam, dehát ez éppen ott nem rajtam múlt- A képfeltöltés persze azt az előkészítést is feltételezi, hogy képeket válogattam, szerkesztettem, finomítgattam…

… nem kell félni, a tegnapi bejegyzés nem veszett el, csak átértékeltem az idevalóságát… meg belegondoltam abba is hogy lesznek még hasonló jellegű megnyilvánulásaim, és gyorsan létrehoztam a grafika-fikázós oldalt. Ha már majd nagyon sokminden lesz ott, akkor indítok külön blogot talán neki… talán. Addig meg szépen elfér itt a külföldieskedős élményeimmel.

Az állatorvosi lovat azért itt hagyom, olyan jól néznek ki egymás mellett… :)

sampletengerpart0sampletengerpart1sampletengerpart2

h1

Facebook

Szeptember 5, 2008

Regisztráltam az angol nyelvű – wiwhez hasonló képződményre. Először azt állította rólam a honlap, hogy ilyen nevű ember nem létezik… Aztán megkértem a supportot, hogy léccilécci, hadlegyen mégis ez a nevem… És most nemzetközileg is megtalálható lettem online.

Ééés: a fantörpikus portál tudatában van a Semmelweis University-nek meg Az E5vösnek, úgyhogy nem kell azon aggódnom, hogy iskolázatlannak hisznek majd… be tudtam ikszelni az oktatásom csodás zarándokhelyeit. Csuhaj.

h1

Kockaélet

május 13, 2008

Az életem egyik felét a munka teszi ki, a másikat pedig az evés az alvás és a bambulás. Vannak viszont azok az alvástól lopott idők, amikor leülök a gép elé és elmerülök egy kicsit a saját világomban. Rendezgetem és szerkesztgetem a fényképeket, amiket készítek; írom a kis naplókáimat vagy éppen problémamegoldok és manualt olvasok. Hiába userfriendly ez a linux, valahogy még nem egészen sikerült még átlényegülnöm vele. És minden olyan probléma, ami win alatt fel sem merült, itt kb. fél-egy órás olvasást, és 10 perc munkát vesz igénybe, hogy megoldódjék. (pl hogyan kell egy nem működő netkapcsolatot kibogozni, vagy hogy hogyan tudom eltüntetni azt a furcsa alkalmazást a képernyő közepéről, aminek a jobb felső sarkában nincs “X”) És akármilyen furán is hangzik, örülök, hogy vannak ilyen problémák a kis virtuális életemben, mert ezeknek legalább van egyértelmű megoldásuk. És a sikerélmény: amikor látom, hogy helyrehoztam. Nem is kell nagyobb dícséret, annál, mint amikor végre jól működik, és senki nem fogja utána azt mondani nekem, hogy az nem is jó úgy… :P

Aztán ott vannak azok a problémák is, amiket nem sikerült megoldanom… pl hogyan tudom helyrehozni az elromlott cd mount-ot. Sebaj… majd a szabadnapon…

h1

Kocka2

március 21, 2008

Telepítek, illetve próbálnék… és települt. A vadizsír gépre felkúszott egy Ubuntu. és most jön az rtfm meg az utfg. És közben ezerrel vidulok, hogy nem azon töröm az agyam, hogy mi lesz április 3-ig, hanem azzal foglalkozom, hogy hogyan és mit kell telepítenem, meg milyen dokumentációkat kell elolvasnom hozzá. :D

Ohh, és a “legfontosabb” dolog: a háttérképet már megváltoztattam!

h1

Kockultam

március 18, 2008

… és ezt a hibaüzenetet kaptam: “Preview: you must purchase the Custom CSS Upgrade to save your changes” (Ami körülbelül annyit jelent, hogy ha a saját képemre szeretném formálni ezt az oldalt, akkor pengessem a dellát.)

Hát, ez nem esett túl jól. Úgyhogy elnézést kérek mindenkitől, a blog így marad. Ha majd lesz néhány szabad dollárom, befizetek az egyéniségre.