Munkavédelem

És akkor hadd térjek még vissza egy kicsit az egészségeskedős témára…
Úgy látszik, az eltelt évek, a tunya életmód és a teljesen más irányultságú munkahely sem tudták kiölni belőlem a szemléletmódot és az ismereteket, amit a TF-en kaptam. Akármi is az alapindok, szívesebben választom az „odafigyelek magamra és a körülményeimre”-féle hozzáállást, minthogy később jó nyomorultul érezzem magam.
Szóval az ismeretek és a lehetőségek függvényében: otthon labdán ülök a munkahelyre meg bevittem egy dinamikus ülőpárnát. Külön szépsége a dolognak, hogy mindkettőt ajándékba kaptam, így nemcsak jobban érzem magam tőle, de még kedves emberek is eszembe jutnak üldögélés közben ;). A párna első jótékony hatása az volt, hogy kiállt a nyakamból a görcs, ami már jónéhány napja kínzott. Aztán a folyamatos testtartás-korrekció miatt kb. egy hétig volt hátizom-lázam.

A labda és az ülőpárna között nagyon markáns különbségek nincsenek, választáskor talán az alábbiakat érdemes figyelembe venni:

Hullámok

Jó. Nagyon jó. Nyugalom van és béke és szépség és kiegyensúlyozottság.

És minden olyan, mintha az élet így lett volna megírva azzal az arany színű tollal. És amikor épp befejezném a bejegyzést, amiben kifejtem hogy mennyire rendben van minden és mennyire élvezem, akkor történik a bumm – egyenesen bele az arcba. Ha nem is kerülök tőle a földre, mégis azt mondom, hogy inkább nem kürtölöm a boldogságomat világgá. Még nem. vagy most nem. vagy nem így.

Mert féltem, és mert nem akarom elkiabálni.

Nagy átlagban azért azt mondhatnám, mintha csillapodnának a hullámok és emelkedne a vízszint.

Két gyöngyszem

“Arguing on internet forums is just like special olympics. Even if you win, you are still retarded.”

——————————

“Ne vitatkozz a hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintjükre ott meg legyőznek a rutinjukkal!”

Ok… egy kicsit félreteszem azt, hogy MÉG MINDIG nem kerestek sehonnan, hogy én lennék számukra egy lehetséges jelölt és…

Meg félreteszem azt is, hogy napról napra ott tespedek a gépem előtt és nézem és nézem és nézem az álláshirdetéseket.

Persze a mentálom darabokban, a türelmem konvergál a nullához és annyira vagyok tanácstalan mint egy ma született borneói csirke. Fogalmam sincs mit tegyek azon kívül amit eddig tettem…

Tehát ülök és nézem a hirdetéseket. Néha belefutok röhejsekbe, néha átb.. átverősökbe, meg persze filterelem magamban a millió ügynöki, és egyéb hirdetéseket. “gazdagodj meg otthon napi két óra munkából”, “légy velünk pilótajátékos”, “tedd sínre anyagi helyeztedet”. Hát… ha ez ilyen egyszerű, én valamit piszkosul elszúrtam.

És ahogy próbálgatom a kicsi lábaimat képletesen mindig előre tenni, rájövök, hogy félek a következő lépéstől.

Hogy is mondta Yoda mester?

“Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering.”

I sense much fear in myself.

Menekülni kéne.

Hiperkarma

“És próbálnak neked segíteni, de te nem vagy beteg.
Nem vagy beteg. És hiába hallgatsz, ez csak feltűnőbbé teszi
A helyzetedet: hogy semmi se jó. Így csak megfulladni lehet.
És nem csodálom, hogy nem találod
A helyedet.
…
És ez egy behúzott szárnyú felfelé zuhanás,”

:(

Vízkereszt, vagy amit akarok

A közelmúlt karácsonynál műfenyő lett itthon a dekoráció. Előnyét a díszítésnél élveztem. Boldogan öleltem meg a szeretet ünnepének eme totemét és konstatáltam hogy nem lett pöttyös a csuklóm, az alkarom majd a könyökhajlatom. És elnéztem néki a bumfordi műanyagságát, mert tudtam, hogy leszedésnél sem kell majd ilyenekkel számolnom. Tulajdonképp le sem szedtem róla a díszeket, csak beburkoltam a műcsodát egy tárolóeszközbe, és jövőre egy-az-egyben előszedjük és kész a karácsony.

Az, hogy az ünnepek alatt mégis sikerült néhány csalánkiütést produkálnom, feltehetően az elfojtott és el nem fojtott agressziómra utal. Vagy csak arra, hogy érzékeny szervezet vagyok. Vagy valami másra. Nemtudom. Ha jövőre is így lesz, majd konstatálhatom, hogy allergiás vagyok a karácsonyra.

Agresszívblog

Kb egy hete már, hogy itthon vagyok, lehet hogy talán kettő is van. És érzem, közeledek a sötét oldalamhoz, léptékekkel gyorsabban, mint Görögországban vagy Hollandiában.

Kezdve ezzel a fantörpikus MÁV sztrájkkal amely nemcsak a hétköznapok egyszerű szervezését, de a jelek szerint még az ünnepek gördülékenységét is alássa. – Igen; 25-én nehéz lesz Volánbusszal családom vidéki részéhez utazni.

Folytatva a kedves munkaközvetítőkkel, akik olyan kulcsfontosságú információkat felejtenek el előzetesben közölni a megbeszélésre (vidékről, sztrájkkal dacolva!) befáradó alannyal, hogy érvényes iskolalátogatási hiányában senkit nem áll módukban alkalmazni. Vajon ezt olyan nehéz lett volna a telefonba mondani?

Természetesen figyelembe véve azt is, hogy egy cirka 70 nettós recepciós álláshoz nekem motiváltnak és elhivatottnak is kell lennem.Vagy egy sima kis hostessmunkához két nyelvet kell folyékonyan beszélnem. – Az elég motiváció, hogy pénzt szeretnék keresni?

Meg persze ne feledkezzünk meg a BKV-ról sem, ahol nyugodtan lyuggathatom a buszjegyeket sorban egymás után 3-4-et ha átszelem a várost. Ha meg eltévesztem, elrontom, nem jól csinálom, vagy simán csak valami gyanús, a jólszituált ellenőr diszkrét és finom stílusban fog figyelmeztetni a súlyos vétségemre egy alig valamit kóstáló kicsiny csekkecske kíséretében.

Szerencsére megtaláltam a megoldást. Le kell lőni mindenkit, aki nem szimpi, akivel bajom van. Hulljanak csak! Sokkal szebb és boldogabb lenne ez az ország néhány jóképességű embertársunk nélkül Utána pedig egészen biztosan nem lesz gondom sztrájkkal, munkával, megélhetéssel…

…úgy cirka 30 évig… de az is lehet, hogy életfogytig sem. ;)

Ordibátor

Néha annyira egyszrű megoldásnak tűnik agresszívkodni. Néha olyan kézenfekvő lenne ordibálni. Néha kibukna belőlem…

Edzett hangom van; amolyan dobhártyaszaggatós. Kipróbáltan csendben marad tőle öt percre  harminc gyerek. Feszültséglevezetésnek is tökéletes.

Mi egyszerűbb: visszafojtani, ha kikívánkozna, vagy szabadjára engedni annak ellenére hogy konfliktuskerülő vagyok…?

Mi célravezetőbb: tűrni, hogy ne hallgassanak végig, és bízni abban, hogy előbb el tudom magyarázni jó szóval, avagy…

Hangom tüze mindenkit elemészt. Lehet hogy egyszer elmegyek majd énekelni (persze szigorúan torokcsakra-tisztítási célból) – reszkessetek!

A fennmaradó időben pedig keresem a belső békét.

Cápakarácsony

A cápák és Jinglebells néven találtam nemrég egy cikket egy kutatásról. Ugyan még csak terv, de kapásból kicsapta nálam a biztosítékot valami idétlen heherészésbe taszítván enegm.

Lényegében azt vizsgálnák, hogy mennyire és mely karácsonyi dalokat szeretik a legjobban a cápák.

Ezt illetően az első kérdés ami eszembe ötlött: MINEK?

Miért jó ez és kinek? Mit ehet ebből leszűrni? Mivel járul hozzá eme fontos információhalmaz a tudomány fejlődéséhez?

Netán esély van arra, hogy valami különleges, újszerű, eddig nem tudott összefüggésre derül fény?

Lelki szemeim megint nekilódultak: A kaliforniai szörfösök rettegő arccal éneklik, hogy “száájlentnájt-hóóólinájt….” Mire a vérszomjas cápa gyermeteg vigyorba fordulva visszasüpped a hullámok közé. Valószínű, ugye? Hogy ez nem nekem jutott előbb eszembe!

Biometrikus azonosító

Most, hogy kezembe került, szembesültem a ténnyel hogy útlevelem, ez a remek képződmény, egy chipet tartalmaz, amiben biometrikus adataimat tárolják. Nosza, kaptam magam és legugliztam a témát, vajh mit találok. Első körben nem sokmindent. Második körben megleltem, hogy német felebarátaink ujjlenyomat részletekkel adják ki az útleveleiket.
Aztán megleltem azt is, ami engem kissé jobban érdekelt: ami minket érint.

Ok, tudom, hogy veszettmód másnapos (államvizsga után szabad!) voltam azon a bizonyos napon, amikor csináltattam az útlevelem, de kristálytisztán emlékszem, illetve nem emlékszem, hogy közölték volna velem, hogy mivel jár manapság egy útlevél. Tegye fel a kezét, akit még feszélyez a gondolat, hogy csak úgy zsupsz, lelopják a biometriáját és azonosítót gyártanak belőle…

Engem igen.

Még akkor is, ha állítólag az én védelmemben készült…