Ragyog

Csak azért, mert néha ilyen.

Sci fi

Rég volt bejegyzés, most is csak alibi… De azért tekinthető helyzetjelentésnek is ;)

Munkavédelem

És akkor hadd térjek még vissza egy kicsit az egészségeskedős témára…
Úgy látszik, az eltelt évek, a tunya életmód és a teljesen más irányultságú munkahely sem tudták kiölni belőlem a szemléletmódot és az ismereteket, amit a TF-en kaptam. Akármi is az alapindok, szívesebben választom az „odafigyelek magamra és a körülményeimre”-féle hozzáállást, minthogy később jó nyomorultul érezzem magam.
Szóval az ismeretek és a lehetőségek függvényében: otthon labdán ülök a munkahelyre meg bevittem egy dinamikus ülőpárnát. Külön szépsége a dolognak, hogy mindkettőt ajándékba kaptam, így nemcsak jobban érzem magam tőle, de még kedves emberek is eszembe jutnak üldögélés közben ;). A párna első jótékony hatása az volt, hogy kiállt a nyakamból a görcs, ami már jónéhány napja kínzott. Aztán a folyamatos testtartás-korrekció miatt kb. egy hétig volt hátizom-lázam.

A labda és az ülőpárna között nagyon markáns különbségek nincsenek, választáskor talán az alábbiakat érdemes figyelembe venni:

Megoldás

Mottó: Egyedül nem megy? – akkor szenvedjünk csoportosan!
Lassan már két hónapja élvezem az ülőmunka áldásos hatásait. Állandó fáradtság, fájós nyak, a hát, egészen le a derekamig. Emiatt meg a kialvatlanság… Korábban is gondoltam rá, hogy sportolni kéne, de a helyzet kezdett egyre kritikusabb lenni, és éreztem, cselekednem kell, mert idővel egyre nehezebb lesz.
És milyen a sors? – Amikor igazán szeretnék valamit, akkor elém teszi a lehetőséget. Vagy a kész megoldást.
Már viszonylag régóta tervezgettem, hogy elmegyek aerobikra, -mert jó, mert szeretem, és mert szükségem van a mozgásra – megláttam az üzenőfalamon a hirdetést.
Na, a helyzet az, hogy aerobiknál számomra fontos, hogy minden klappoljon, a lépésalap, az ütemezés, az óra felépítése, és… eleve, hogy az egész színvonalas, profi, élvezhető óra legyen. Hiába tanultam erről több szemeszteren keresztül, azzal is tisztában vagyok, hogy én nem tudnám megcsinálni. Rengeteg idő, gyakorlat, tapasztalat, edzettség… sokminden kell ahhoz, hogy valaki jó aerobikoktató legyen. És a profi oktatók nem adják olcsóért magukat.
Orsi (ez itt a reklám helye) viszont nagyon jó (és teljesen megfizethető és frekventált helyen van).
Jó stílusú, jó hangulatú – mégis erős óra, jó zenék jókedv öröm és bódottá!
Látom azt is, hogy az edzettségem a béka feneke alatt van, meg hogy rettentő alulkoordinált lettem az elmúlt időszakban, de most / ide szívesen járok. És hétről-hétre egyre jobban érzem magam.
Csajok! Gyertek csütörötökönként aerobikra!
(De tényleg! Ha érdekel, részletek levélben.)

Itt

Munka mellett tényleg nehezebb.

Nehezebb a házimunkát is – állapotmegtartás végett…

Nehezebb a szociális kapcsolatokat is – lélekápolás végett…

Nem jön össze a valóra váltása annak sem, hogy “rendszeresen eljárok majd futni”…

A szabadidőm eltöltésének elsődleges meghatározója, hogy másnap fel tudjak kelni. Azaz pihenek. Alszom.

És közben azon gondolkodom, hogy miképp tudnám frappánsan elmondani az élet értelmét.

Ufó, bumli, kannakávé

Bősz munkábajáróként nem nagyon marad más számomra, hogy a rendkívül unalmas és mindenki számára jól ismert hazai valóságról írjak. (Tudom, mostanában ez se valósult meg… lehet hibáztatni a nemdolgozó netszolgáltató munkatársakat, akik nem csatlakoztatnak minket az e-világ vérkeringéséhez.)

Van egy dolog, ami azóta nagyon kikívánkozott belőlem: a kedves ufóarcú, körmét rágó kislány aki egy kozmetikumokat forgalmazó céget népszerűsít plakátokon. Először lehidaltam, hogy milyen fura fejű lényeket is kitesznek már, de aztán rájöttem, hogy kedves, aranyos végülis nincs nagy baj vele, csak éppen inkább humanoid mint ténylegesen humán. És persze sokkal jobb, mint a fickó aki épp a száján készül kiesni az ásítástól… na, attól hajnalonta borzasztómód ki tudok akadni. Inkább jöjjön a nagyszemű vékony fejű kisasszony!

A flexibilis árfekvésű kávé a másik kedvencem – ugye az álmosságot valahogy el kell űzni, erre való a koffein!  Miközben ufónét bámulom, általában veszek az utamba eső restiben egy kis elemózsiát meg egy tejeskávét. (fél deci 1,5-ös tej, és egy jó erős fekete). Na, ezért a költeményért ugyanabban a büfében fizettem 85 meg 90 Forintot. Tegnap reggel mondták, hogy: 100 Ft szóvá tettem a dolgot, nem azért mert olyan piszok sok lenne, de bosszantó, hogy így változik. erre a néni közölte velem, hogy mindig is ennyi volt, és hogy én nem fizethettem érte előző nap 90 Ft… No comment.

Kíváncsi vagyok, mikor szabadulok meg a nyűgtől, hogy ilyesmiken felhúzzam magam. :P

Most

Munka

Influenza

Inter-nyet (anélkül meg nehéz frissülni)

Minden

Kell egy csomó papír.
Hivatalosak, orvosiak, rólam szólók, a multamról szólók… mindenféle.
Elindultam ügyeket intézni, azt hiszem minden rendben ment.

Körbejártam Budapestet háromszor, megfordultam legalább 8 orvosnál. Állítólag egészséges vagyok és semmi nem akadályozza az irodai mukámat.

Pénteken kezdek.

Leveleim

Az úgy kezdődött, hogy volt néhány elintéznivalóm a postán és fel kellett adnom egy irományt is. Pár sort is kellett volna írnom a levélbe. Mivel nyomtató nem nagyon van a közelben, gondoltam megírom gyöngybetűkkel, az se von le a tartalmi értékéből… Nosza, kérek papírt, ez nagyon-nagyon régen (de lehet, hogy csak nálunk faluhelyen) úgy működött, hogy benyúlt a néni a polc alá és kiszedett pár darab papírt és egy jókívánság kíséretében a kezembe nyomta. Aztán behozták a postacímeres papírt és azt osztogatták hasonló elánnal.
Na, odamentem a nénihez, mondtam hogy szeretnék két sima, üres, fehér papírt is kérni a borítékhoz, mondta, hogy papír darabja öt forint. Hát – gondoltam – sebaj, legalább megírom itt a postán, nem kell visszajönnöm, ennyit megér a dolog. Erre kaptam két postacímeres valamit, ami ugyan fehér, de a hátoldalán egy kur… akaromonndani rettentő kultúrált rányomtatott vonalkód van egy “LEVÉLPAPÍR” felirattal. Mondtam a néninek mosolyogva, hogy dehát ez ilyen nyomott bigyós, ez nem sima… Ő meg mondta vissza mosolyogva, hogy de a másik oldalán nincs semmi, mondom, de – a postacímer. Mondja erre, hogy hát ja, egy cégjelzés. Mondom erre: bizony, csak kár hogy nem az én cégem jelzése.
Elkönyveltem magamban, hogy 10 forintot buktam, a postásos lapot majd elteszem emlékbe, hivataloskodós levelezésben ezzel nem fogom égetni magam. A levelemet meg majd megírom és kinyomtatom egy fénymásolószalonban. Ott szerencsére még nem találták ki, hogy CG-címeres papírra nyomtatják a kuncsaftok megrendeléseit.

Ok… egy kicsit félreteszem azt, hogy MÉG MINDIG nem kerestek sehonnan, hogy én lennék számukra egy lehetséges jelölt és…

Meg félreteszem azt is, hogy napról napra ott tespedek a gépem előtt és nézem és nézem és nézem az álláshirdetéseket.

Persze a mentálom darabokban, a türelmem konvergál a nullához és annyira vagyok tanácstalan mint egy ma született borneói csirke. Fogalmam sincs mit tegyek azon kívül amit eddig tettem…

Tehát ülök és nézem a hirdetéseket. Néha belefutok röhejsekbe, néha átb.. átverősökbe, meg persze filterelem magamban a millió ügynöki, és egyéb hirdetéseket. “gazdagodj meg otthon napi két óra munkából”, “légy velünk pilótajátékos”, “tedd sínre anyagi helyeztedet”. Hát… ha ez ilyen egyszerű, én valamit piszkosul elszúrtam.

És ahogy próbálgatom a kicsi lábaimat képletesen mindig előre tenni, rájövök, hogy félek a következő lépéstől.

Hogy is mondta Yoda mester?

“Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering.”

I sense much fear in myself.

Menekülni kéne.