És akkor hadd térjek még vissza egy kicsit az egészségeskedős témára…
Úgy látszik, az eltelt évek, a tunya életmód és a teljesen más irányultságú munkahely sem tudták kiölni belőlem a szemléletmódot és az ismereteket, amit a TF-en kaptam. Akármi is az alapindok, szívesebben választom az „odafigyelek magamra és a körülményeimre”-féle hozzáállást, minthogy később jó nyomorultul érezzem magam.
Szóval az ismeretek és a lehetőségek függvényében: otthon labdán ülök a munkahelyre meg bevittem egy dinamikus ülőpárnát. Külön szépsége a dolognak, hogy mindkettőt ajándékba kaptam, így nemcsak jobban érzem magam tőle, de még kedves emberek is eszembe jutnak üldögélés közben ;). A párna első jótékony hatása az volt, hogy kiállt a nyakamból a görcs, ami már jónéhány napja kínzott. Aztán a folyamatos testtartás-korrekció miatt kb. egy hétig volt hátizom-lázam.
A labda és az ülőpárna között nagyon markáns különbségek nincsenek, választáskor talán az alábbiakat érdemes figyelembe venni:


