“És próbálnak neked segíteni, de te nem vagy beteg.
Nem vagy beteg. És hiába hallgatsz, ez csak feltűnőbbé teszi
A helyzetedet: hogy semmi se jó. Így csak megfulladni lehet.
És nem csodálom, hogy nem találod
A helyedet.
…
És ez egy behúzott szárnyú felfelé zuhanás,”
:(
Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezirányú érzéseimet, végül arra jutottam, hogy ha másnak nem is, az utókornak talán jó lesz…
Vagy külföldön élő felebarátaimnak egy kis emlékeztető, hogy mi a helyzet itthon.
Röviden: A múltkor majdnem elütöttek a zebrán.
És bővebben: ez a “múltkor” ez viszonylag gyakran esik meg velem (is). A sztori minden esetben kissé módosul, van benne gyalogosnak szóló zöld jelzés, kanyarodó autó, zebránál rágyorsító, előzésbe kezdő jármű. Én meg figyelek, felmérek, futok, ha úgy hozza a helyzet, akkor visszafelé ahonnan elindultam és közben reménykedek hogy ha egyszer elsőbbségem tudatában pórul járok, majd időben fog érkezni a segítség. Amíg meg nem ütöttek el, az ösztönös “kurvanénikédhülyebaromállat” felkiáltás után röhögök a helyzeten. Mert csak kishazánkban fordulhat ilyen elő, hogy ledudál a “gyalogosnakzöldes zebrán” átkanyarodó autó miközben szabályosan átkelek.
Végülis semmi újat nem írtam le, nagyon sok helyen fikázzák a közlekedés résztvevőit és az általuk keltett mindenféle helyzeteket.
A múltkor viszont rettentően kiakadtam, pedig még testi épségem sem forgott veszélyben. Álltam egy kapu előtt, mögöttem egy hatalmas, széles járda. Járókelő alig, valaki közeledett a távolból, én meg néztem a kapu felé. Egyszercsak egy ütést érzek a vádlimon, hátranézek, és mit látok: Az egy szem gyalogos elment mellettem, szatyra pályája pontosan a lábszárammal keresztezte egymást. Megfordultam, tettem három hatalmas lépést… nem érzékcsalódás, a járda szélessége tényleg három méter. Mégis mi a furkosér’ nem tudott tíz centit arrébb menni az az ember?
És újból rájöttem az alapigazságra. Itthon az emberekkel van a baj. A közlekedésben sem osztályharcok folynak a kasztok között, hanem tahótirpák hazánkbéliek mennek mint a birka, és teljesen mindegy, hogy kerékpár, autó vagy cipő segíti hozzá az előrejutáshoz, a lényeg, hogy az a másik emberen keresztül következzen be.
Ohh, tehere’s no place like home!
Hát, az úgy volt…. Kaptam kölcsibe ilyen ugrálós dvd-t. Gondoltam, csuhaj! fogjunk neki! Aerobikcipő a lábra, kipakoltam a laptopot a naccobába, mert ott ugye elférek, még akkor is, ha mozgok. Monitorral az ablak felé nem jó, mert tükröződik. Sebaj, arréb teszem az asztalt és elfordítom a helzyetemet, így a szekrény lesz a hátam mögött. Szupi.
Bemelegítés simán lement. Aztán jöttek a lépegetős részek. Erre elkezd a parketta nyikorogni a talpam alatt. Ohh, mondom, fasza, azért még nem hagyom abba. De aztán a nyikorgás az rugós mozgássá absztraktálódott, és eléggé zavaró is volt. Hátraléptem hát egy fél lépést, úgy meg belerúgtam a szekrénybe. Erre kicsit oldalvást léptem, úgy pont elkaptam a cirka egycentis szintkülönbséget a parketta és a szőnyeg között. Valahol ilyenkor kezdett a kicsi húr elpattanni. Azért még hősisesen küzdöttem. Leginkább az érzéssel, hogy milyen eszméletlen hülyén mutathatok egy normális nappali közepén amint táncikálok a laptopom előtt. Talán a törzsi tiszteletadó szertartások is hasonló gyökerekből eredhettek. Aztán abbahagytam. Leültem, visszacsináltam szépen mindent… feladtam.
Tegnapelőtt viszont elmentem futni.
Mivel vészesen közeledik a kisgépem garanciájának végső határideje, és mivel viszonylag régóta nem működik a cd-rom benne, ezért megszületett az elhatározás. Garanciális javitásra kell vinnem. És meg fogják gyógyítani :)
ohh, az élet örömei :P
Karácsony után felmerült a gondolat: talán felszedtem pár kilót… Tessék, adott a projekt: mozognom kéne valamit… Belekukkantottam a pénztárcámba, és villámgyors fejszámolás után úgy döntöttem, hogy sem a rendszeres úszást sem a csillivilli fitnessztermek kínálta ugribugrikat nem fogom most bevállalni. Önerőből kell kezdenem magammal valamit… de mit? Elkezdtem böngészni a mindenható youtube-ot, hátha lelek valami jót.
És leltem. Jót is, izgalmasat, érdekeset. Egy feltehetően ír-amerikai néni felismert valamit. Nem is túl új, nem is túl forradalmi, de a maga nemében mégis páratlan dolgot.
Van ugye egyrészt az aerobik. Ez biztonságos mozgásformát kínál viszonylag nagy néprétegek számára. Az aerobikot kidolgozták, megalkották, szabályait leírták, ha mindenre odafigyel az oktató, akkor egy rendkívül hatékony és ártalommentes mozgásforma. Ez persze szép és jó… De kinek van kedve bömbölő tucctuccra ropni a lépésalapú koreográfiát? Néha nagyon lehangolóak tudnak lenni az “aerobik-mix”-nek nevezett zenék.
No, aztán még ott vannak a táncházak ahol sok az ugrándozás a nem megfelelő cipőben, az meg ugye rámaehet a térdre, a bokára, stb… nem biztos, hogy bizonyos kilószám felett ajánlott.
No, a fentebb említett csajszi összerakta. És a latino aerobik, a hiphopp aerobik, a kick-box aerobik után megszületett az Eirerobics, Ír sztep-tánc lépések ihlette aerobiklépésekkel, kedves zenére. Valahogy így néz ki:
Persze ez a videó nem oldotta meg a problémámat, hogy mit fogok sportolni, de szerzett pár kellemes pillanatot. :)
Vannak jó házasítások zenében is. Szerinem ez ilyen:
You never see me fall from grace…
A közelmúlt karácsonynál műfenyő lett itthon a dekoráció. Előnyét a díszítésnél élveztem. Boldogan öleltem meg a szeretet ünnepének eme totemét és konstatáltam hogy nem lett pöttyös a csuklóm, az alkarom majd a könyökhajlatom. És elnéztem néki a bumfordi műanyagságát, mert tudtam, hogy leszedésnél sem kell majd ilyenekkel számolnom. Tulajdonképp le sem szedtem róla a díszeket, csak beburkoltam a műcsodát egy tárolóeszközbe, és jövőre egy-az-egyben előszedjük és kész a karácsony.
Az, hogy az ünnepek alatt mégis sikerült néhány csalánkiütést produkálnom, feltehetően az elfojtott és el nem fojtott agressziómra utal. Vagy csak arra, hogy érzékeny szervezet vagyok. Vagy valami másra. Nemtudom. Ha jövőre is így lesz, majd konstatálhatom, hogy allergiás vagyok a karácsonyra.
Üres, üresség. Vagy éppen érvénytelen. Ez van most. Visszatértem Magyarhonba. Próbálom kitalálni a következő lépést.
Amiről tudnék írni arról nem lehet. Amiről lehet, arról nem tudok. Amiről tudnék is és lehetne is az meg nem érdekes.
Felvenne valaki konvertibilis ungarishe petákért pillangólábakat számolni, íróasztal mögött?
You are currently browsing the MeDana - egotrip blog archives for 2009. január.
