Gyerekvilág

Az eddigi miniclubbos idők alapján azt mondom, hogy általában kedvenceim a francia gyerekek. Aranyosak, kedvesek, szófogadóak, mosolygósak, nyitottak, érdeklődőek és még nem vették át a szüleik néhány rossztulajdonságát. (Azt mondják sokan, hogy a franciák kétszínűek. Konkrétan ilyen irányú rossz tapasztalatom nekem még nem volt egyik vendéggel sem, de ki tudja, van-e alapja… Viszont szerintem a kétszínűség nehezen tanulható tulajdonság és ha a gyerek azt látja, hogy a szülője kedves a környezetével, akkor ezt fogja először megtanulni… aztán később a többit)
Dóri és én ma öt gyerkőccel csücsültünk a gyerekszobában: három francia és két franciaajkú belga. Így könnyű, hogy ők elfoglalják magukat, beszélgetnek egymással, hallgatom amit mondanak és néha még el is tudom nekik mondani amit közölni szeretnék velük. (pl ülj le; hagyd abba; mit csinálsz – vagy mit szeretnél csinálni?…)
Érdekes módon a francia gyerekekkel már majdnem folyékonyan tudok beszélgetni kéz-láb segítséggel. Valahogy bennük megvan az a nyitottság, hogy még hajlandóak odafigyelni és koncentrálni a nyelvtantalan béna kis mondataimra (“én lenni fáradtság” vagy “én menni nyár utána haza”). És hajlandóak egyszerű szavakkal válaszolni.
Igaz, hogy agyilag teljesen lefáradtam, mert a gyerekeknek milliószor annyi energiájuk van, mint két felnőttnek együtt, de azért a mai nap csak sikerélményszámba ment… és ennek örülök.