
Alvás
július 18, 2008A két legdrágább kincs számomra, amit a szabadidőmben tehetek: A tengerbenpancsi és az alvás. A fürdés az egyértelmű. Kiszaladok a strandra, csobbanok és kész. Ellenben az alvással néha problémák akadnak. Nem azért mert világos a szoba- szerencsére a sötétítőfüggönyünk rendesen sötétít. És nem is azért, mert valami hangos történés zavarja az alvásomat. Amilyen kimerült vagyok ágybakerüléskor, akár még ágyúdörgésre sem ébrednék fel (ez mondjuk nem igaz, néha felébredek arra, hogy a takarcsik beszélgetnek a szobánk előtt…). Szóval fáradt is vagyok, kevés időm is van aludni, tudom azt is, hogy a telefonom mikor fog ébreszteni és azt is tudom, hogy csörögni fog… sőt ha esetleg nem csörögne, akkor a munkatársak felvernének minket, hogy el ne késsünk… És mégis… reggel félhét- hét körül kipattan a szemem és konstatálom, hogy még jó korán van. Éjjel is felriadok a saját gondolataimra, néha meg csak úgy forgolódok, mintha túl sok időm lenne a pihenésre.
Ma az ebédszünetemet voltam kénytelen az álmatlanságom okán alvásra szánni. Annak is a felét nyüglődéssel töltöttem, és csak a másik felében látogatott meg az álomtalan kábaság…
Szeretném egyszer végre rendesen kipihenni magam. De most azonnal! :)
Posted in Bármelynap |